NAGYON SOKAT ÉRTÜNK EL. ÉS MÉG TÖBBET TERVEZÜNK ELÉRNI.

Fejlesztési és kutatási munkánk célja az, hogy hatékonyabbak, okosabbak, jobbak legyünk.
Örülünk, hogy teljesítményeink elismerésben részesülnek. Szinte évente
kitüntetésben részesültünk. Ami viszont leginkább megtisztelő számunkra, az az. Hogy új
ügyfeleink 70 % -a referencia ügyfél.

  • 2018 - Rheinland-Pfalz tartomány Innovációs Díja

    Rheinland-Pfalz tartomány Innovációs díját harmadik alkalommal nyerte el vállalkozásunk egy úttörő fejlesztésért, amely díjjal, az újító jellege mellett a vállalkozás összteljesítményét is elismerték. A KÜBLER a Rheinland-Pfalz tartomány Innovációs díját „kézműves” kategóriában, az úttörő WÄRME 4.0 jövőbemutató digitális csarnokfűtési stratégiáért kapta meg.
  • 2016 – Energiahatékonysági díj, a Thelen Gruppe ügyfelünknek.

    A különösen kiemelkedő energiahatékonysági projekteket a Német Energiai Ügynökség (DENA) tünteti ki. Csarnokfűtési berendezése felújításáért és decentralizálásáért a Neuss-i telephelyén a Thelen Gruppe elnyerte 2016-ban harmadszor, a neves Konkurencia-díjat. A KÜBLER H.Y.B.R.I.D. csarnokfűtési rendszerével a Thelen kereken 60 % energia megtakarítást ért el. Az Energiahatékonysági díj, a Szövetségi gazdasági Minisztérium védelme alatt áll. Mindez kihatással van a nyilvánosság felé a gazdaságilag eredményes, hatékony projektek vonatkozásában, amelyek egy magas innovációs szintet képviselnek, és további cégeknél is jól adaptálhatóak.
  • 2014 – Energia mesterei díj Kunden Reiners + Fürst vevőnk számára.

    Egyhangúlag tette le voksát a Energy Masters Award 2014 zsűrije a Reiners + Fürst energia felújítási projektje mellett. Mindezt a csarnokfűtés felújítása és a maradékhő csarnokfűtéshez történő felhasználásának integrálása alapján. A KÜBLER sűrített levegő és edzőkemence rendszereivel H.Y.B.R.I.D. 65 % energiaköltséget és 299t. CO2 kibocsájtást takarítottak meg évente. Gratulálunk az Épületek kategóriában megszerzett 1. helyhez.
  • 2013 – A Közép-vállalkozások Nagydíja: Az elismerő plakett

    A Berlinben megtartott Közép-vállalkozások Nagydíja odaítélésekor, a KÜBLER GmbH az előző években elnyert díjak alapján Kitüntető Emlékérem plakettel lett kitüntetve. Az Oskar-Patzelt Alapítvány a „ Drezdai Frauenkirche (Nők temploma) fűtése” projekt megvalósítását ezzel ismerte el.
  • 2012 – A „Német Tartóssági Díj 2012” nyertese.

    A Német Tartóssági Díjjal azon vállalkozásokat díjazzák, amelyek a gazdasági sikert, szociális felelősséggel és a környezetvédelmével kapcsolják össze – és a tartós kereskedelmet a további növekedésükhöz használják fel. A „Németország legtartósabb terméke” nyertese a KÜBLER csarnokfűtési vállalkozás. A 10 tagú szakmai zsűri a Német Taróssági Díjjal a H.Y.B.R.I.D. csarnokfűtési rendszer magas energiahatékonyságát ismerte el.
  • 2012 – A „Rheinland-Pfalz tartomány Innovációs díját”

    25. alkalommal adta át a Gazdaság, Klímavédelem, Energia- és tartományi tervezési Minisztérium, a Rajna-Pfalz vidéki Ipari és Kereskedelmi munkacsoportokkal- valamint a Kézműves Kamarával közösen, a különösen innovatív vállalkozások számára. A jubileumi évben a KÜBLER GmbH kapta meg a megtisztelő díjat a H.Y.B.R.I.D. az integrált innovatív csarnokfűtési rendszereiért, amely a maradék hőhasznosítást is magába foglalja. 2012-ben a ludwigshafeni csarnokfűtési szakértő másodszor kapta meg a megtisztelő Innovációs díjat.
  • 2012 – A „Premier”

    2012 díjra a Középvállalkozások Nagydíjára, a „Premier” kategóriában nevezett a KÜBLER és felkerült a zsűri listájára. A „Premier” az Oskar-Patzelt Alapítvány által adományozott legmagasabb versenytárs-kategória a közép vállalkozások részére.
  • 2010 – A „KLICK Website Award"

    Díjazottja. A „KLICK” elektronikus üzleti forgalom kompetenciacentrum évente értékeli a kis-és középszintű vállalkozások legjobb internetes oldalait. A jogi követelmények mellett, mindenek előtt döntően fontos a formai és tartalmi elvárásoknak való megfelelés. A KÜBLER internetes megjelenése minden elvárást meggyőzően teljesített és ezért a Pfalz-i területi Kamara elismerését kapta meg.
  • 2008 – A „Rheinland-Pfalz tartomány Innovációs díj” díjazottja.

    A Rheinland-Pfalz tartomány gazdasági Minisztériuma közösen az illetékes Ipari és Kereskedelmi - valamint a Kézműves Kamarával a KÜBLER GmBH-nak a Rheinland-Pfalz tartomány Innovációs díj 2008 díjat adományozta. Az „Innovációs szolgáltatások” kategóriában a W.I.N. E integrált-rendszerrel nyertük el ezt a díjat, amellyel a tartomány kiemelkedően innovatív vállalkozásait ismerik el.
  • 2008 – A ”Közép vállalkozások nagydíja”

    A KÜBLER GmBH megkapta a „ Közép vállalkozások Nagydíja 2008” elismerést, amelyet az Oskar-Patzelt Alapítvány ítél oda. Az igen fontos német közép vállalkozások versenyében azt a vállalkozást tüntetik ki, amely a kiemelkedő teljes fejlesztés és teljesítmény mellett, valamint a munka - és továbbképzési helyek biztosításával az „ Innováció/modernizálás” versenyképességi elvárásoknak is megfelel. Ezeket a cégeket az „Elhivatottság a régióban” és „Szolgáltatás / ügyfélközpontú/ Marketing" jellemzi.
  • 2008 – A TOP 100 tagja.

    A KÜBLER GmbH 2008-ban is a Németországi közép vállalkozások között a leginnovatívabb első 100 közé tartozik. Az 5 központi kategóriában a vállalkozás megszerezte a megtisztelő Minőségi érmet – két kategóriában ismételten sikerült az első 10-be bekerülni.
  • 2006 – Bajor Állami Díj 2006.

    Kitüntetés az innovációért és Tartósságért - a KÜBLER GmbH. 2006-ban elnyerte a Bajor Állami díjat. A megtisztelő nemzetközi díjat a Gazdasági, Infrastrukturális, Közlekedési és Technológiai Állami Minisztérium, az 58. Nemzetközi Kézműves Vásár során, Münchenben ünnepélyes keretek között adta át, Thomas Kübler Ügyvezető számára.
  • 2005 – Az év vállalkozása

    A KÜBLER GmbH. Benevezésre került az „Év vállalkozása 2005” kitüntetésre. Az „Ipar” kategóriába döntősök közé történt benevezéssel az Ernst & Young méltányolta a KÜBLER GmbH. vállalati teljesítményét.
  • 2004 – „Az év vállalkozás 2004

    ”A KÜBLER GmbH. megkapta az „Év vállalkozása 2004” elismerést Ludwigshafen városától. Dr. Eva Lohse Főpolgármester azt követően adta át a díjat, hogy a zsűri egyöntetűen az energiatakarékos csarnokfűtések specialistájának ismerte el a vállalkozást. Innovációs erő, perspektíva, munka és továbbképzési helyek megteremtése, valamint elhivatott hozzáállás. Ezek voltak a kiválasztás döntő szempontjai.
  • 2004 – „Szövetségi díj”

    A KÜBLER vezérlés R.O.S.S.Y® a müncheni Kézműves kiállításon és vásáron a Szövetségi Gazdasági Minisztérium kitüntetését kapta. A ludwigshafeni KÜBLER csarnokfűtési szakértő a R.O.S.S.Y® -val, az erőforrások optimalizálásával, Steuerungssystem a konkurencia által támasztott követelményeket túl teljesítette, ezáltal a zsűrit a magas innovációs szintjéről meggyőzte.
  • 2004 – A „TOP 100 tagja”

    A KÜBLER GmbH. Németország TOP 100 vállalkozásai között is, a 10 leginnovatívabb közé tartozik. Immár második alkalommal kapja meg a ludwigshafeni KÜBLER GmbH. A szövetségi összehasonlító tanulmány alapján, a megtisztelő Minőségi érmet, a kitűnő innovatív teljesítményéért.
  • 2003 – „TOP 100 tagja”

    ban a ludwigshafeni KÜBLER GmbH. a vezető innovációs vállalkozások közé tartozik. Ez támasztja alá a felvételét a „TOP 100”-ba – a német közép vállalkozások kiváló újítói közé.